Örökbefogadás, adoptált gyermekek

Szakmai és interdiszciplináris szempontból is igen hangsúlyosan ajánlott minden adoptált gyermeket -minél hamarabb- a Tomatis-módszer áldásos hatásaiban részesíteni, hiszen ők már eleve pszichológiai traumával terheltek.

A szülőanya hangja a babában mély pszichikai lenyomatot hagy, mely jelentősen befolyásolja a felcseperedő kicsi életét. Az adoptívszülő ezt a legnagyobb szeretete, törődése és igyekezete ellenére sem tudja "felülírni".

Ezek a gyermekek sajnos csak nehezen alakítanak ki kapcsolatokat, nem találják az összhangot a környezetükkel, így a nevelőszüleikkel sem igazán.

Tomatis professzor szerint: "ha nem találtam meg a kulcsot az anyukámhoz, nem találom meg a kulcsot a többiekhez sem"

Az adoptívszülőknek fontos tudniuk, hogy örökbefogadott gyermekük egészséges fejlődése érdekében, kifejezetten tanácsos idejekorán, amilyen hamar csak lehet, megkezdeni a hallgatás-terápiát, melynek segítségével a szülőanya hangját "töröljük" és helyére az új anyukáét helyezzük.

A terápia hatására a kisded/kisgyermek lelke végre egyensúlyba kerül és immár könnyedén megtalálja helyét az új környezetében.